Dr. Vladimír Palko

Szlovákia korábbi belügyminisztere
Dr. Vladimír Palko szlovák matematikus, politikus, író, publicista. Az 1998-as parlamenti választásokon a kereszténydemokrata SDK színeiben lett a szlovák törvényhozás tagja, majd 2000 novemberében kilenc képviselőtársával együtt megalakította a KDH parlamenti frakcióját. Ebben az időszakban a parlament Védelmi és Biztonsági Bizottságának elnöke volt. Palko 2002-ben lett a második Dzurinda-kormány belügyminisztere. 2008-ban belső ellentétek miatt kilépett a KDH-ból, majd Konzervatív Szlovák Demokraták (KDS) néven új pártot alapított. A párt végül 2014-ben megszűnt és Palko felhagyott az aktív politizálással. Az elmúlt években számtalan cikket és több könyvet írt. Palko hívő katolikus. 2015-ben XVI. Benedek pápa személyes levelet küldött neki, amelyben méltatta "Levy prichádzajú" (Jönnek az oroszlánok) című könyvét. 2021-ben a Katolikus Egyház és annak ügyei érdekében végzett munkájáért Ferenc pápa a Nagy Szent Gergely rend nagykeresztjével tüntette ki. Házas, három gyermek édesapja.